HTML

Handicap

Egy blog a családunkról, ahol a négy gyerekből a legnagyobb értelmileg akadályozott. Milyen különleges nevelési helyzeteket, történeteket, nehézségeket, de legfőképp örömöket és vicces szituációkat hoz ez a külvilág számára nem megszokott helyzet. Talán nem érdektelen olvasmány azoknak, akik szintén sérült vagy valamilyen fogyatékkal élő gyereket nevelnek, vagy csak szimplán érdeklődnek a téma iránt. Kristóf most 8 éves, második osztályos, szeret zenélni és okostelefonokkal meg számítógépekkel bíbelődni. A többi a blogban, mostani és régi történetek vegyesen.

Friss topikok

Címkék

2013.06.28. 08:09 bioman

Mit (ne) tegyél, ha fogyatékos emberrel találkozol?

Teljesen megértem azokat az embereket, akik nem tudnak mit kezdeni a helyzettel, ha egy sérült emberrel találkoznak. Azt hiszem, a legnehezebb az, hogy a fogyatékosok sokszor teljesen kiszámíthatatlanul cselekszenek, és ezt a mi normák közé szorított életünkből kiindulva nehéz…

6 komment

2013.06.27. 08:54 bioman

Élmények, élmények

A családunk életében Kristóf is teljesen részt vesz, és természetesen mindent ki akar próbálni, amit a testvérei (pl. jég- és görkorcsolyázni is akar, pedig az aztán tényleg nem megy, de azért néha próbálkozunk). Nem mondom, hogy mindig könnyű vele ugyanazokat a programokat…

1 komment

2013.06.26. 08:31 bioman

Hol tartunk most?

Még itt az elején arról, hogy mi van most? Kristóf befejezte a második osztályt, két tantárgyi dícsérettel :). Nagyon élvezi a nyarat, hogy lehet strandolni, sokat otthon lenni. Az iskolában megtanult kicsit olvasni, sok szót elolvas az utcán, de azért még bőven van mit tanulni. A…

Szólj hozzá!

2013.06.25. 15:01 bioman

Elfogadás

Általában senki nem meri megkérdezni, pedig biztos ez lenne az egyik első kérdés: hogyan tudjátok ezt elfogadni? Hogy amíg a többi gyerek már jár, a tietek még csak fekszik, amikor a többi már beszél, a tietek esetleg csak artikulátlan hangokat ad, amíg a többi már olvas, a tietek…

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása